Két érmet szereztünk a karate junior Eb-n

Két érmet szereztünk az oroszországi Szocsiban rendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A legidősebbek versenyében a két MTK-s (volt Dynamicos) versenyző, Czagány Dóra és Tamás Ferdinánd egyaránt második helyen végzett. Rajtuk kívül a magyar versenyzők közül csak Nguyen Hoang An tudott még érmet (egy bronzot) szerezni az erős mezőnyben.

Czagány Dóra meccse/Forrás: karate szövetség

Czagány Dóra meccse/Forrás: karate szövetség

Az U21-es férfiaknál a 67 kilogrammos Tamás Ferdinánd az egész Eb egyik legmagabiztosabb menetelését mutatta be, az elődöntőben 5-0-ra verve a felnőtt Eb-bronzérmes montenegrói Hodzsicsot. A selejtezők során azonban megsérült a csípőjén, az is kérdéses volt, ki tud-e állni a fináléra. Végül az MTK versenyzője a fájdalmak ellenére egyenrangú meccset vívott az azeri Alijevvel, és 0-0-át követően csak bírói döntéssel maradt alul. A korábbi kétszeres U21-es vb-bronzérmes így Eb-ezüsttel búcsúzott a korosztálytól, de eredményeit tekintve komoly kihívója lehet a felnőtt világelitnek is, ami két és fél évvel a sportág olimpiai bemutatkozása előtt több mint biztató.

Czagány Dóra elsőéves U21-es létére szintén egy ezüsttel gazdagodott Szocsiban. 68 kilogrammban négy sikerrel jutott el a döntőig, ahol 2-0-ra maradt alul a szerb Radicseviccsel szemben. Az MTK-s sportoló elmondhatja magáról, hogy a hazai karatés lányok közül ő az első, aki mindhárom utánpótlás korosztályban dobogóra állhatott világversenyen.

Az Eb-n résztvevő 45 ország közül Magyarország a 16. helyen végzett az éremtáblázaton.

Pin It