Júniusban is lesz szűrőprogram a rendelőben

Júniusban mindennap székletvérszűrést tartanak a szakrendelőben. Az ehhez szükséges tartályok a háziorvosoknál és a szakrendelő laborjában is beszerezhetők.

széklet
A tartályba gyűjtött székletmintákat a laborban lehet majd leadni (ehhez beutaló nem szükséges, de sorszámot húzni kell), ahol megvizsgálják azokat, s ha pozitív mintát találnak, azonnal visszahívják, pontosabban a szakrendelésre irányítják a beteget.
– Évente egy kisvárosnyi ember, mintegy kilencezer fő hal meg vastagbélrákban – mondta dr. Ónodi Levente, a szakrendelő gasztroenterológusa –, ezért is fontos, hogy lehetőleg minél többen részt vegyenek a szűréseken. A székletvérszűrés egyébként nemcsak nálunk, hanem az egész országban kiemelt program lesz.
A szakember szerint a szűrővizsgálatok fontosak, ugyanis az idejében felfedezett elváltozás gyógyítása kevesebb kellemetlenséggel jár, mint egy emésztőszervi daganaté.
A kerületi szakorvosok az egészségnapokon, illetve szakrendeléseken is végeznek székletvérvizsgálatokat. A szűrések révén azonban csak azt tudják kimutatni, hogy valahol vér került a rendszerbe, a probléma pontos helyét csak további (gasztroenterológiai) vizsgálatokkal tudják megállapítani. A béltükrözés kétségtelenül kellemetlen eljárás, de ez a terápia része, és ezzel megelőzhető a műtét, a kemoterápia és a sugárkezelés.

Pin It