Influenzajárvány van Magyarországon

Magyarországon influenzajárvány van – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) – január 11-én. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban az elmúlt héten, az azt megelőző héthez viszonyítva, kétszeresére – több mint 16 ezerre – emelkedett, s ezzel átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 30 százalék a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A megbetegedettek mintegy 16 százaléka gyermek, 14 százalékuk pedig 60 éven felüli volt – írták a közleményben.

Az OEK jelentése szerint laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedést tíz területen, köztük Budapesten diagnosztizáltak.

A január első hetében vizsgált minták csaknem felében kimutatták az influenza vírust, összesen 29 influenza A vírust és egy influenza B vírust azonosítottak – olvasható az OEK jelentésében.

Az ÁNTSZ információja szerint eddig budapesti egészségügyi intézményben nem kellett bevezetni látogatási tilalmat.