Harmónia a plasztik árnyékában

Kollár-Klemencz László legújabb, második novelláskötetének borítója elárulja, hogy mi az a két dolog, mely minden novellában megjelenik: az erdő és a műanyag kerti szék.

Bár első hallásra érdekes, hogyan kerülhet kapcsolatba két, egymástól ennyire távol álló tárgy, de az elbeszélésekben mégis összhangban jelennek meg. A helyszín a világ zajától távol eső természet, ahol a békében és csendben nyomot hagy az ember. Lehet ez lövés zaja, autó motorja vagy pohár csengése. A felgyülemlő feszültség, mely a problémák nyomán tör elő, valahogy kisimul a tájban.
Az elhallgatás és a titkok balladai hangulatot teremtenek, nem tudjuk, honnan jöttek a névtelen alakok, hová tartanak, csak velük vagyunk életük egy röpke idején. „Nehéz egy fát kivágni. Neki nehéz. Először megsimogatja, megköszöni, hogy megnőtt, neki nőtt meg ilyen szépre, aztán vág bele. Akkor a legnehezebb, ha olyan fát vág, amit csak kényszerből tesz, nincs rá szüksége, csak valami miatt útban van, rosszul nőtt, akadályozza az épp aktuális célt. Fáj, de valamit összeráncol a fejben ilyenkor, nem a homlokán, hanem sokkal mélyebben van egy összeráncolható felület, amit ha behúz, akkor viszonylag könnyen kibírja a nehéz pillanatokat is.”
Nehéz pillanatokból pedig bőven akad: idős, beteg ember, akit nem látogat a családja, egy fél évszázados tragédia emléke, apa és fiú kapcsolata, szoboravató egy strandon, haldokló anya vagy egy kikészítésre váró birkabőr kapcsán felmerülő életek és halálok. A téma komoly, de a hangulat mégsem az, bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetekbe, szinte ismerősek a cselekvések és a reakciók. Otthonos érzést adnak ezek a novellák, szinte hallom Kollár-Klemencz mély, bársonyos hangját, ahogy elmeséli nekünk az életünket.
(Kollár-Klemencz László: A műanyag kerti székek élete; Magvető, 2018; 2999 Ft)