Gyarapodott a kerület faállománya 

Befejeződött az idei fásítási program a kerületben. A Répszolg december elejére kiültette az utcákra, terekre a tervezett mennyiségű előnevelt facsemetét.

– Idén nem volt egész utcákat érintő fasortelepítés, helyette a meglévő zöldfelületek felújítására kapott megbízást a társaság. Az év végi, őszi fatelepítésre mintegy hét-hét és fél millió forint állt rendelkezésre, ebből 150 fát ültettek el kerületszerte. Az előnevelt fákat részben a Palota-15 Nonprofit Kft. faiskolájából szerezte be a Répszolg – tudtuk meg Demeter János ügyvezetőtől.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A telepítés során most elsősorban a fasorok pótlását, a beteg, elöregedett fák cseréjét valósította meg a társaság. A szakemberek arra törekedtek, hogy a meglévő, az adott utcasorra jellemző fafajtákhoz hasonló vagy azokkal megegyező fajtájú növényeket ültessenek. A hasonlóság mellett elsődleges szempont, hogy a városi klímát jól tűrő, nem allergizáló fák díszítsék köztereinket. Ezért jellemzően oszloposjuhar, mezei juhar, kőris, vérszilva, gömbakác facsemetéket választottak. – Tavasszal a mostani mennyiség dupláját, 300 fát ültettünk el, így elmondhatjuk, hogy idén is csaknem ötszáz fával gazdagodott a kerület faállománya – tette hozzá Demeter János.

magyar állampapír fiú2
magyar állampapír lány