Góllövés és regényírás a tudománya

„A REAC öregfiúk csapata második helyen végzett a II. osztályú bajnokságban” – újságolta Urbán Szabó István, a csapat korábbi játékosa és jelenlegi menedzsere. Ez akár apropója is lehetett volna a beszélgetésünknek, mint ahogyan az is, hogy a kerületi vállalkozónak az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a nyolcadik könyve, az „Egyszerű történet” című regény. Mi mégis egy régi történettel kezdtük a beszélgetést.

– Emlékszik még a 2001-es nyaklánc­átadásra?
– Hogyne, hisz a díszes polgármesteri nyakéket én találtam ki és én gyártattam le. Az ötletet egy hollandiai emlék adta, az öregfiúk csapatával ugyanis egyszer Utrechtben vendégeskedtünk, ahol a polgármester is fogadott bennünket. Ő viselt egy ilyen díszes arany nyak­éket, ami nagyon megtetszett nekem, és miután hazajöttünk, több helyi vállalkozó támogatásával elkészítettem a XV. kerületi változatát, melyet 2001. március 15-én adományoztuk az önkormányzatnak, illetve a mindenkori polgármesternek.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Ha már öregfiúkat emlegetünk, egy ilyen korosztályt mindig egy komoly focimúlt előz meg. Az ön esetében is így volt?
– Amióta az eszemet tudom, fociztam. Még most is játszanék, ha nem hetvenéves lennék, meg bírnák még a terhelést az ízületeim. Tizenegy évesen a Vasasban kezdtem focizni, ám meguntam, hogy az edzésekre sokat kellett utaznom, és 14 évesen átigazoltam a lakásunkhoz közeli Vasas Turbó csapatába. Akkoriban a pályán aktív, azon kívül viszont lusta voltam, emiatt nem fogadtam el a Budapesti Honvéd szerződésajánlatát sem.
– Szerencsére az édesanyám megunta a renitens hosszú hajamat és farmernadrágomat, és elintézte, hogy idő előtt besorozzanak katonának. Ez indította el ugyanis a futballkarrieremet. Előbb a tapolcai Honvéd Mereszjev SE igazolt labdarúgója lettem, majd az NB I./B-s Borsodi Bányász SE-be kerültem, amellyel majdnem feljutottunk az NB I.-be. Az osztályozó mérkőzést egy öngóllal buktuk el a Székesfehérvári MÁV Előre ellen. A Fradiba 1971-ben igazoltam, ami akkor Európa egyik legerősebb csapata volt. Egy Géczi, Novák, Páncsics, Vépi, Juhász, Bálint, Szőke, Rákosi, Albert, Mucha, Füsi, Kű alkotta csapatba akkoriban lehetetlen volt beférni. Egyszer egy Tatabánya elleni kupameccsen leülhettem a nagycsapat kispadjára, de mivel a mérkőzés meglepően szoros volt, nem mutatkozhattam be a nagycsapatban. A tartalékok között játszottam Novák Dezsővel és Rudas Ferenccel, és a későbbi „szomszédom”, Dalnoki Jenő mesteredző irányításával.
– Innen aztán az Erdértbe, majd a Pénzügyőrbe, az Április 4 Vasas SE-be és a Keltexbe vitt az utam, hogy aztán a Volán, majd REAC öregfiúknál fejezzem be a pályafutásomat. Ebben is szerencsém volt, mert így részt vehettem a REAC újkori történetének a megalapozásában. A rákospalotai klub felélesztésében nagy szerepe volt Forgács Józsefnek, és én rendkívül hálás vagyok, hogy részt vehettem vele ebben a megtisztelő feladatban.
– Könyvbe illő történet. Igaz?
– A fociról annyi mindent tudok, hogy azt már nem szabad leírni. De másról szívesen írogatok. Úgy jó tíz éve a versekkel kezdtem, majd prózára váltottam. Rengeteg történetem van, részben a saját és környezetem életéből, másrészt a hallott sztorikat is elraktároztam. Jelenleg 44 könyvnél járok, amiből nyolcat már kiadtak. A legutolsó éppen az idei Ünnepi Könyvhéten jelent meg, melynek remélhetőleg nemcsak a debütálása, hanem a fogadtatása is jó lesz.

Pin It