“Focistaházasság”

A REAC Sportiskola és a 1. FC Femina június 1-én „örök hűséget” esküdött egymásnak. A két klub ugyanis fuzionált, és a női labdarúgócsapatok a jövőben REAC SISE–Femina néven szerepelnek majd.

– Erre a fúzióra több szempontból is szükség volt – mondta Kiss Tamás, a sportiskola alelnöke –, egyrészt, mert az MLSZ is kötelezi a klubokat a női futball szervezésére. A sportiskola már tett is erre lépéseket, ma már mintegy harminc kislány rúgja nálunk a labdát. Másrészt a Feminának is igénye volt a segítségre, hisz egyedül, támogatás hiányában már csak vegetált az egyesület.
A fúzió révén az idén az NB II. Keleti-csoportjának alsó régiójában végzett felnőttcsapat és az U16-os korosztály került a sportiskolához.
– Botorság lenne azt állítani, hogy azonnal visszaszerezzük a Femina presztízsét a női labdarúgásban – mondta az alelnök. – Ugyanakkor célunk, hogy előbb-utóbb egy erős női labdarúgó-szakosztállyal rendelkezzünk, ahol a lányok előtt ott lebeg egy esetleges NB I.-es szereplés lehetősége is.
A női focit várhatóan Szabó Ilona szövetségi edző, Bauer Istvánné, a REAC kapusedzője, az U17-es válogatott szövetségi edzője és Laky Andrea szintén szövetségi edző fogja menedzselni a sportiskolán belül. A szakosztály elnöke Bauer Istvánné lesz, míg Halmos Bélát, az 1. FC Femina korábbi elnökét, örökös tiszteletbeli elnöknek választják meg.
Az 1. FC Femina a legrégebben alapított magyarországi női labdarúgócsapat. A jövőre ötvenesztendős együttes tíz magyar bajnoki címet és két kupagyőzelmet szerzett, amivel mai napig csúcstartónak számít. A csapat nyolcszor szerepelt a Bajnokok Ligájában, a 2006–2007-es sorozatban a csoportkörből a legjobb 16 közé is bejutott. Története során először esett ki az első osztályból 2016-ban, amely nagy törést okozott a klub életében. A mostani fúziótól mindenki azt várja, hogy sikerül végre életet lehelni a XV. kerületi női labdarúgásba.