Felszentelték Újpalota második templomát

Befejeződött az újpalotai református templom (Száraznád utca 2.) építése, így lezárulhatott az utóbbi évek egyik legnagyobb kerületi egyházi beruházása.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Pontosan tíz évvel azután, hogy felszentelték az első újpalotai templomot, a Boldog Salkaházi Sáráról elnevezett katolikus imahelyet, június 3-án a református templomot is felszentelték. Több mint háromszáz gyülekezeti tag jelenlétében dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházmegye püspöke és Szloboda József, a Budapest-Északi Egyházmegye esperese végezte a szertartást, majd átadták jelképesen az épület kulcsait Sági Zoltánnak, az Újpalotai Református Gyülekezet világi gondnokának.

A templomot február vége óta használta a gyülekezet, ám a kiszolgáló helyiségek, a lelkészlakás és a gyülekezeti iroda csak az elmúlt hónapokban készültek el. Fogarasi Gábor lelkész elmondta, a beruházásból már csak a napelemek, napkollektorok felszerelése, az oldalsó és hátsó kert kialakítása, illetve egy kis játszótér építése van hátra. Innentől kezdve pedig megint fő feladatukra, a lelki munkára és az emberek szolgálatára koncentrálhatnak.

Pin It