Épülhet az észak-pesti főgyűjtőcsatorna

Testületi ülésre gyűltek össze a képviselők június 25-én. Az éjfélig tartó tanácskozáson tizenhárom napirendet tárgyaltak meg. Az ülésen elfogadták a főgyűjtőcsatorna megépítéséről szóló előterjesztést.

Az ülés egyik legnagyobb horderejű témája a Szilas-patak menti szennyvíz főgyűjtőcsatorna megépítéséhez szükséges döntés volt. A képviselőkkel Benedekné Bagyinszki Márta városgazdálkodási főosztályvezető ismertette a projektet. Mint mondta, a Szilas-patak és az M0-s autóút közötti terület fejlesztése nem képzelhető el teljes közműellátottság nélkül. A csatornaépítés a Fővárosi Önkormányzat feladata lenne, de mivel belátható időn belül ezt nem végzi el, így a kerületi önkormányzat önerőből valósítaná meg a beruházást.

Az első ütemben a Károlyi Sándor út–Erdőmenti út szakaszon épülhet meg a főgyűjtő. A munka becsült költsége mintegy másfél milliárd forint, ez az összeg rendelkezésére áll az önkormányzatnak, hitel felvételére sincsen szükség – hangzott el az ülésen. A helyhatóság a gerincvezetéket építené meg, a bekötővezetékek, a rákötések megvalósításának finanszírozása az ingatlantulajdonosok feladata lesz.

Az ülésen téma volt dr. Pintér Gábor becsületsértési pere. A Fővárosi Törvényszék június 19-én jogerősen elítélte a fideszes politikust, a másodfokú ítélet szerint Pintér politikushoz nem méltó módon beszélt egy rákospalotai roma nővel, ezért a bíróság megrovásban részesítette.