Emlékeztek a diktatúra áldozataira

A kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én a Kovács Pál Baptista Gimnázium tanulói nyertek bepillantást a diktatúra mindennapjaiba egy rendhagyó történelemórán a Csokonai Művelődési Házban.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Az óra keretében Szász Attila Örök tél című filmjét vetítették le, majd ezt követően a rendezővel beszélgettek a filmről és a munkatáborokba elhurcolt emberekről. A film kétszázötvenezer Szovjetunióba deportált magyar állampolgárnak állít emléket, akik közül százezren soha nem tértek haza.

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Ez a nap annak állít emléket, hogy 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban – áll a jelesnapok.oszk.hu oldalon.