Elviteti a hivatal a szemetet, de kifizetteti a MÁV-val az elszállítást

Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal az elmúlt években számos lakossági bejelentést kapott arról, hogy szeméthegyek állnak a kerületben levő MÁV tulajdonú, illetőleg a társaság kezelésében levő ingatlanokon. Ezekről tájékoztatták a vasúttársaságot és kérték, hogy vitesse el a szemetet, de érdemi lépés nem történt az ügyben. A hivatal végül úgy döntött, hogy a hulladékot elszállíttatja a vasúttársaság számlájára – írja a bpxv.hu.

Forrás: MÁV

Forrás: MÁV

A hivatal több alkalommal fordult a Magyar Államvasutak Zrt. illetékes igazgatóságaihoz azzal a kéréssel, hogy a környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból elfogadhatatlan állapotokat számolják fel – áll az önkormányzat honlapján. Az államvasutak azonban semmilyen érdemi lépést nem tett a helyzet rendezésére, ezért a polgármesteri hivatal elkezdte a hulladék és szemét elszállítását. Elsőként a Pázmány Péter út 1. szám alatti – a Szerencs utca kereszteződésében lévő – MÁV tulajdonú ingatlant tisztították meg, majd azt követően több szeméthalmot számoltak fel. A számlát – 334 227 forintot – hivatalos felszólítás keretében elküldték a MÁV Zrt-nek. A számla mellé tájékoztatást is küldtek a vasúttársaságnak, amiben az áll, hogy amennyiben október 15-ig nem tesz lépéseket az érintett ingatlanok mentesítésére, a hivatal elszállíttatja a felhalmozódott hulladékot és szemetet, a költségeit pedig – szükség esetén – akár jogi úton is behajtja.

A vasúttársaság egy közleményt adott ki szeptember 27-én, amiben tudatta, hogy a napokban aláírt egy 300 millió forintos hulladékszállítási keretszerződést, ezzel pedig lehetősége van arra, hogy az egész ország területéről gyorsan elszállíttassa a szeméthalmokat. A 2+1 éves szerződés a keret kimerülésig tart. A nagyobb illegális hulladékhalmok felszámolását továbbra is egyedi közbeszerzési eljárással intézi a vasúttársaság, és a jelentősebb hulladéklerakatokra (amelyek esetenként több ezer köbméter szeméthalmot jelentenek) is önálló eljárásrend vonatkozik.

A közleményükben arra is kitértek, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint az ingatlan tulajdonosa felelős a területén található hulladékért, de hangsúlyozzák, hogy a vasúti területeken és a nyílt pálya közelében található illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. A több 10 ezer köbméterre tehető hulladékmennyiség jellemzően lakossági, kommunális hulladékból, használt műszaki cikkekből, építési törmelékből és zöldhulladékból tevődik össze.

(Fotó: MÁV)

döntsünk közösen