Első éjjel Újpalotán

Gugyella JÁnos/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Gugyella JÁnos/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A kerület legfiatalabb városrészében, Újpalotán 50 éve rakták le a lakótelep alapkövét. A lakótelep építéséről és a beköltözésről Gugyella János beszélt lapunknak.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egymást követő három naptári évben is van és lesz is mit ünnepelnünk – mondta Gugyella János, az 1. számú lakásszövetkezet alelnöke. – Idén a lakótelep alapkőletételének ötvenedik évfordulójára emlékeztünk, jövőre az első ház – a Nyírpalota 1–21. – műszaki átadásának lesz jubileuma, míg 2021-ben az első beköltözések lesznek „ötvenévesek”.
Ha Újpalotáról szót ejtünk, főleg ha a lakótelep múltja és története van terítéken, nem lehet megkerülni a Gugyella családot. Ők voltak ugyanis az első lakók 1971. április 16-án a telepen.
– Nem sok időt kellett egyedül töltenünk, mert utánunk „özönleni” kezdtek az újonnan beköltözők – mesélte a családfő. – Ám az az első nap valóban emlékezetes maradt a számunkra.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Gugyella János Dunavecséről költözött Budapestre, ahol az Óbudai Hajógyárban helyezkedett el. Megnősült 1966-ban, és felesége rákospalotai ingatlanába – egy szűk és komfort nélküli üzlethelyiségből kialakított lakásba – költözött.
– Arról értesültünk 1970. év elején, hogy hamarosan lakáshoz juthatunk. Nagyon örültünk és nagyon izgatottak is voltunk. Az újpalotai építkezések szinte a szemünk előtt zajlottak, hihetetlen gyorsasággal épültek a panelházak. Egy kettő plusz kétszobás ingatlant kaptunk, ahova öten – az apósomékkal és a lányunkkal – költöztünk. Ráadásul mi még azok közé a szerencsésebbek közé tartoztunk, akik kamat nélküli hitelt kaptak, így az azt követő harminc évben csak a hitelt kellett törlesztenünk az állam felé – mondta Gugyella János.
Ráadásul – elsőként az új lakók közül – Gugyella János elnökségi tag lett, így ő mostanában nemcsak ötvenéves újpalotai tagságát, hanem a szövetkezettel való fél évszázados kapcsolatát is ünnepelheti.
– Az első éjszakát követő reggelünket mindjárt egy rendhagyó esemény zavarta meg: reggel ugyanis egy rendőr ébresztett bennünket. Az elmondása szerint a házunkkal szembeni fabarakk közértbe azon az éjjelen betörtek, és szerette volna tudni, hogy láttunk-e valamit. Mi azonban az össz­komfortos otthonunkban az igazak álmát aludtuk, így nem tudtunk segíteni neki – mondta a családfő.
A Nyírpalota 1–21. számú szalagház mind a mai napig úttörőnek számít a lakótelepen. Az első épület volt, amelyet anyagilag tehermentesítettek, majd szigeteltek, a fűtését korszerűsítették, illetve napelemekkel és lépcsőházi kamerákkal szerelték fel.