Elismeréseket adtak át a főváros napja alkalmából

Elismeréseket adott át Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja, Budapest egyesítésének 146. évfordulója alkalmából pénteken. Többek között Szikor Róbert is kapott díjat – írja az MTI. 

MTI/Szigetváry Zsolt

MTI/Szigetváry Zsolt

Karácsony Gergely az ünnepségen elmondta többek között, hogy Budapestnek olyan helynek, közösségnek kell lennie, amely minden magyar számára közös otthon. Kitért arra is, hogy az elismeréseket még az előző főpolgármester, Tarlós István javaslatára szavazta meg a korábbi közgyűlés és gratulál a díjazottaknak.

  • Pro Urbe Budapest Díjban részesült – a Budapest életében jelentős szerepet betöltő, a városnak dicsőséget szerző teljesítménye elismeréséért Fazekas László olimpiai aranyérmes, 92-szeres válogatott, kilencszeres magyar bajnok labdarúgó,
  • Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a legidősebb magyar olimpikon,
  • Keresztes Ildikó, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, kétszeres eMeRTon-díjas előadóművész,
  • Révész Sándor, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, eMeRTon-díjas előadóművész,
  • Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő,
  • Vadász György DLA Kossuth-, Ybl Miklós-, Prima Primissima és Steindl Imre-díjas építész, a Nemzet Művésze.

A Budapestért Díjnak 22 kitüntetettje volt:

  • Auguszt Olga cukrászmester,
  • Babákné Kálmán Mariann, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kölcsönzési és Raktári Osztályának nyugalmazott vezetője,
  • Balázs Péter színművész, színházigazgató,
  • Bálint Imre építész,
  • Baloghné Végvári Ágnes nyugalmazott környezetvédelmi referens,
  • Cserhalmi György színművész,
  • Csurgay Árpád István villamosmérnök,
  • Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója,
  • Gémes Lajosné Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagy,
  • Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Kirendeltségének nyugalmazott vezetője,
  • Keleti Éva fotóművész,
  • Kemecsei Zoltán János, a Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályának vezetője,
  • Martonosi György dobművész,
  • Máté Bence természetfotós,
  • Ónodi Szabó Lajos okleveles építészmérnök,
  • Pongrácz Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály Városrendezési Osztályának nyugalmazott vezetője,
  • Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmes és világbajnok műkorcsolyázó,
  • Szentmiklósi Péter, a Fővárosi Önkormányzat volt főtanácsadója,
  • Szikora Róbert előadóművész, az R-GO együttes vezetője, aki XV. kerületi kötődésű
  • Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, a Nemzeti Sport-csoport főszerkesztője,
  • Tordai Teri színművésznő.

A budapestiek esélyegyenlőségéért járó elismerést, a Zalabai Gábor-díjat Kádár Sándorné, a XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ intézményvezetője, a Bliss Alapítvány és Kőbányai komplex óvoda, általános iskola kapta.

A Fővárosért Emlékzászló Díjat kapott a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. A Dr. Barna Sándor-emlékérem – A főváros közbiztonságáért díjban részesült Bakó Imre, Balotai Attila, Wieszt Ferenc rendőr alezredesek, Diós Dávid, a FÖRI osztályvezetője és Pető György, a FÖRI korábbi vezetője.

Papp László Budapest-sportdíjat kapott Barka Emese Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes birkózónő, Kapitány István, a Pestszentimrei Birkózó Sportegyesület alapítója, Kovács Béla, a Magyar Kajak-Kenu Versenybíró Testület elnöke, Sas Sándor, a Ferencvárosi Torna Club tizenkilencszeres magyar bajnoka, háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes paraerőemelő, a 2016-os világkupa első helyezettje és Szemán Róbert kenus, sárkányhajós, a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője.