Egy csésze keserű tea

Aki volt már szerelmes, nagy valószínűséggel átélt csalódást és szakítást is. Ismerős lehet az érzés is, amikor annyira hiányzik a szerettünk, hogy nézzük a tömeget az utcán vagy az elsuhanó autók sofőrjeit, hogy hátha meglátjuk Őt. Személyiségtípustól függően ki hamarabb, ki később lesz túl ezen a fájdalmas szakaszon, de az biztos, hogy senkinek sem könnyű.

Lydia Davis A történet vége című regényében (mely az egyetlen regénye, egyébként csak novellákat írt) egy fájdalmas szerelem történetét írja meg. A harmincas éveiben járó fordító-egyetemi tanár-írónő nehezen lép túl egy kapcsolatán. „Érdekesnek találtam, hogy tizenkét évvel fiatalabb. Nem tudtam, hogy én megyek-e vissza azon a tizenkét éven, hogy vele legyek, vagy ő jön-e előre rajta, hogy velem legyen, hogy én vagyok-e az ő jövője, vagy ő az én múltam.” Szakításuk után is folyamatosan keresi a férfit, akinek még a nevét sem árulja el.
A kapcsolat végének feldolgozása és az éppen írt regényének befejezése egybefonódik. A történet mesélésekor a szerző többször felidéz egy csésze keserű teát, melyet egy könyvesboltostól kapott, és bár nem kapcsolódik szorosan a történethez, mégis mérföldkő lesz benne.
Lydia Davis már elmúlt hetven­éves, de frissen és könnyedén ír, még egy ilyen komoly témáról is. Az olvasókon kívül számos kortárs író tartja nagyra munkásságát, és a szakma nagyrabecsülését is jelzi, hogy 2013-ban Nemzetközi Man Booker-díjat kapott az irodalom és a filozófia határán egyensúlyozó radikális prózájáért.
(Lydia Davis: A történet vége; Magvető, 2017; 3499 Ft)

döntsünk közösen