Egészségnapot tartottak Újpalotán és Rákospalotán

Egészségnapot tartottak rengeteg programmal a Rákos úti és a Zsókavár utcai rendelőkben november közepén. A kerületi egészségnapok jellemzője, hogy a leglelkesebb résztvevők már a reggel 8 órás kezdéskor ellepik a két épület auláját.

– A tavaszi egészségnapokon hiányolják a mammográfiás buszt, amelyet csak évente egyszer tudunk a kerületbe hívni – mondta Szemán Éva szakdolgozói igazgató, a program főszervezője. – Most ősszel azonban ismét eljött a programra és igen népszerű volt a hölgyek körében.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

De nemcsak a mammográfiás vizsgálatra kellett sokat várni. A labornál az EKG-mérésnél, a szemészeten, a diabetológián, sőt még a röntgenen is sokan voltak. Orvosi szempontból persze, még mindig nem elegen. A résztvevők többsége ugyanis ismét azok közül került ki, akik a hétköznapokon is rendszeres látogatói az egészségügyi intézményeknek.

A cél azonban az, hogy minél több „láthatatlan beteg” is az orvosok látókörébe kerüljön. A szűrésekre azok is jöjjenek el, akik egyébként csak elvétve vagy egyáltalán nem fordulnak orvoshoz.

Pin It