Egészségnap volt két helyszínen a kerületben

Egészségnapot tartottak május 13-án a Rákos úti szakrendelőben, ahol már jóval a szűrés kezdete előtt érkeztek látogatók.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– A szűréseket 8 órakor kezdtük, ám előtte már zsúfolásig telt az aulánk, szerintem vagy százan ácsoroghattak ott – mondta Szemán Éva szakdolgozói igazgató, aki hozzátette, hogy a rendelő vezetését is meglepte a nagy érdeklődés. – Érszűkület-vizsgálaton mintegy százan vettek részt, de rengetegen voltak a mellkasröntgenen, a laborban, az EKG-n is.
A kerület másik pontján, a Zsókavár utcai gyermekrendelőben a szakrendelő programjához kapcsolódva tartottak egészségnapot. Az újpalotai rendelőben kevesebb volt az érdeklődő, amiben közrejátszhatott, hogy május 13-án délelőtt – körülbelül akkortájt, mikor a családok elindultak volna – leszakadt az ég, és két órán keresztül esett az eső.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A szakrendelő vezetése azonban főleg a Rákos úti adatokra és tapasztalatokra támaszkodva az idei rendezvényt végre sikeresnek értékelhette. Már az is eldőlt, hogy a következő esemény november 11-én délelőtt lesz a két rendelőben.

Pin It