Budai II Lászlóra emlékeztek a Rákospalotai temetőben

Az Aranycsapat 35 éve elhunyt jobbszélsőjére, Budai II Lászlóra emlékeztek hétfőn délután a Rákospalotai temetőben.

A 39-szeres válogatott egykori kiváló labdarúgó sírjánál Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke emlékeztett: az emlékév meghirdetésekor azt vállalták, hogy méltóképpen emlékeznek meg az Aranycsapatot alkotó játékosok születésének és halálozásának kerek évfordulóiról.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Lomnici Zoltán felidézte, hogy a jobbszélső részese volt az 1952-ben, Helsinkiben elért olimpiai győzelemnek, ott volt az 1954-es világbajnokságon, valamint az évszázad mérkőzésén, az angolok ellen 6-3-ra megnyert londoni találkozón is a klasszikus Aranycsapat tagjaként küzdött.

Hozzátette: bár a csatár nem a legismertebb, mégis fontos szereplője volt az ’50-es évek legendás magyar csapatának. Emlékeztetett arra, hogy Budai Kocsis Sándorral már a Ferencvárosban, majd később a Honvédban és a válogatottban is olyan csatárpárt alkotott, amely sok gólt szerzett, s ezzel jelentősen hozzájárult az Aranycsapat sikereihez, s egyben a magyarság megismertetéséhez.

Bajkai István országgyűlési képviselő, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület alapító tagja kiemelte: egyrészt Budai II László nevelési képessége, másfelől az, hogy felismerte a sportban a nevelés fontosságát, edzői-nevelői minőségében is óriássá tették őt.

Pin It