Az örökölt minták hálójában

Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Irodája évek óta nyomatékosítja, hogy az ifjúsági prevenciós programok hatékonyságát interaktív módszerekkel lehet előremozdítani. Sajnos az iskolai felvilágosítások még mindig leragadnak az előadások és filmnézések szintjén, pedig a diákoknak szükségük van arra, hogy beszéljenek saját tapasztalataikról. A Szenvedélyes nap programsorozatban a játékos foglalkozásokon a tanulók hamar összhangba kerültek a fiatal előadókkal. Kiss Viktória KEF-tag felnőtt segítőként vett részt a rendezvényen, tapasztalatait lapunkkal is megosztotta.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotók: XV Média, Vargosz

– Meglepő, hogy a gyerekek nagyon is tudatában vannak a szenvedélybetegség előzményeinek, következményeinek. Hol csúszik el a határ?
– A klasszikus függőségekkel – nikotin, alkohol, gyógyszerek – egyre hamarabb, már 14 éves kor körül találkoznak a fiatalok. Ráadásul az interneten könnyen elérhetőek a dizájner­drogok, nem véletlen, hogy egyre több tinirehabra lenne szükség. A szociális körülmények, a környezet mérvadó, azonban manapság már nem csak egymást sodorják veszélyes élethelyzetekbe a tinédzserek. Sokkal inkább a rossz családi minta tartja spirálban a fiatalokat.
– A berögzült, rossz szokásokon hogyan lehet változtatni?
– Első lépésként fel kell térképezni, honnan származnak a problémák, amelyek legtöbb esetben az otthonról hozott, feldolgozatlan traumák. Fiataloknál fontos a körülöttük lévő felnőttek ébersége, hiszen egy gyerek nem fog közvetlen szakemberhez fordulni, sőt legritkább esetben kér segítséget tanártól vagy iskolai szociális munkástól, pszichológustól. Pedig meg lehet találni a gyerekkel a közös hangot, viszont a szülők részéről is teljes átalakulás szükséges, különben az ördögi kör bezárul. Legnagyobb gondnak azt tartom, hogy nem tanítjuk meg élni a fiatalokat. A feldolgozatlan érzelmek viszik bele és tartják rabként őket a drogozásban. Megoldásként használják a szereket, alkoholt, hiszen ezt a problémamegoldást látták maguk körül.

– Mióta van jelen a társadalmi kábítószer-ellenes küzdelemben?
– Jó pár éve foglalkozom a kerületben szenvedélybetegekkel, jelenleg a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársaként próbálom a városrészben élőket segíteni. Tapasztalataim kétoldalúak, egyrészt szakmabeliként konkrétabb rálátásom van a hazai szociális helyzetre, a hátrányos helyzetű lakosok problémáira, melyből sajnos könnyen a függőségek hálójában találják magukat az emberek. Másrészt testvérem révén 20 éve testközelből élem át, milyen az, ha valakinek a legközelebbi hozzátartozója él drogokkal.
– Ezek szerint személyes motiváció is a szociális pályára terelte?
– Szerintem a segítő szakmákban tevékenykedők között szinte mindenkinek van egy sajátos története, ami a szférában tartja. A drogügy ráadásul olyan szegmens, amit szociális érzékenység nélkül lehetetlen megérteni, elfogadni. Sok előítélet él még mindig a társadalomban, főként a kemény drogosok tekintetében. Én vagyok az élő példa, hogy nem csak a neveltetésen múlik, hogyan küzdünk meg a problémákkal. Testvérem hamar rabja lett az intravénás szereknek, míg én ugyanabból a családi közegből, ahol ismeretlen volt a szenvedélybetegség, a másik oldalt választottam, és a prevenciónak szenteltem az életem.
– Hogyan tudja feldolgozni, hogy az öccse drogokhoz nyúlt?
– Nehéz megfogalmazni, mit érzünk, ha szemünk láttára pusztítja magát egy hozzátartozónk. Nyilván a kapcsolat bensőségétől is függ, milyen mértékben van hatással mindennapjainkra. Szinte mindannyian beleesünk abba a hibába, hogy rosszul segítünk. Szeretetből, hogy megmentsük, gyakorlatilag benne tarjuk a függőségben. Főként a szülők képesek mindent feláldozni gyermekükért, pedig néha drasztikus lépéseket kell hozni a siker érdekében. Másrészt elcsépelt szavak, de aranyigazság, hogy csak az tud kijönni a függőségből, aki meg akar változni.