Az eltűnt gyermekekért ismét megrendezik az Ezer lámpás éjszakáját

Vasárnap, május 26-án tartják az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényt az eltűnt gyermekekért, amin lesz jótékonysági koncert, családi és gyermekprogram.

Ackermann József, az Ezer Lámpás Alapítvány alapítója  az M1 aktuális csatornán szerdán elmondta: öt helyszínen és a fővárosi Városligetben a Királydombon lesznek rendőrségi bemutatók, felvilágosító programok és tanácsadások az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan, a rendezvény végén több ezer világító lufit engednek fel, ezzel jelezve, hogy minden gyermeket hazavárnak.

A gyerek eltűnések legfontosabb okaiként a családon belüli erőszakot – főképp a lelki bántalmazást – és a jobb életre vágyást említette. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2017-ben 19 ezer, míg tavaly több mint 18 ezer volt a bejelentett eltűnések száma.

A gyermekek 85 százaléka az eltűnést követő napokban előkerül, 10-15 százalékuk hosszabb ideig sem jelentkezik, 1-2 százalékuk pedig 5 év után sem kerül elő – tette hozzá.

Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja: 2004-ben tartották meg először az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt hatéves Etan Patzra és társaira emlékezve.

magyar állampapír lány
magyar állampapir fiú