A zúgó dög

Sosem szerettem, talán azért nem, mert kicsit mindig tartottam tőle. Hangos volt, zúgott, időnként leforrázott, időnként lejegelt. Mostanra azonban kifejezetten utálom. Mert hirtelen, egyik napról a másikra, minden előjel nélkül cserben hagyta a családot.
Három napja kezdődött cirkónk haláltusája, egyszer csak katt, kikapcsolt az őrláng. Apa akkor még újra tudta éleszteni, kis szakértői segítséggel még a hétvégét is sikerült átvészelnünk, tegnap este azonban arra megyünk haza Gyermekkel, hogy Apa bánatosan közli: kész, vége. A dög csupaszon, kormosan áll a helyén, és nem hajlandó tovább működni, hiába a fogkefével tisztítás, kalapálgatás, ráolvasás és egyéb népi gyógymódok.

A szerző felvétele

A szerző felvétele

Mindezt persze egy olyan napra időzítette a dög, amikor Gyermeknek edzése volt, magyarán totál csatakosan vittem haza, ráadásul hetek óta a leghidegebb éjszakát ígérték.
Azért rendes volt, be kell vallani, mert utolsó előtti leheletével (2 perc) még megengedte, hogy Gyermek meleg vízben zuhanyozzon, az utolsóval (már csak másfél) Apának is, aztán jött megint a katt. Az utolsó. Anyának – aki persze mindig utolsó a sorban – még fél percet sem adott, biztos azt gondolta, megérdemli, érezte az évtizedes ellenszenvét.
Azért fura, amikor az addig tök természetes dolgok megszűnnek működni. Meg az is fura, ahogy az ember – na jó, Anya – agya működik. Mert azt felfogta, hogy nincs meleg víz, de azért a konyhába érve csak megpróbált a meleg vizes csap kinyitásával elmosogatni. Nem sikerült, így maradt a klasszikus módszer, vízmelegítés nagy lábosban.
Másnap reggel a lakást Anya 2 nagy lábos víz felmelegítésével próbálta temperálni, bár még nagy vész nincs, 20-21 fok. De. Ki tudja, mit mond a szaki, a lakás közben hűl, a cicamosdás meg meddig tartható.
Apa és Anya vészforgatókönyveket gyárt, hiszen a helyzet, hogy klasszikustól idézzek, „reménytelen, de nem súlyos”. Köszi, te dög!