A zöld és a Gyermek

Tegnap ideiglenesen áttettük székhelyünket a Kis-Duna-parti faházunkba. Megérkezés után Anya póktalanított, poloskátlanított, kipakolt. Gyermek eközben a táblagépét bújta. Miután Anya bent végzett, elindult a kertbe, hiszen, lévén egy hatalmas tölgyfák között megbújó telekről van szó, ott is volt bőven teendő. Menet közben megjegyezte: „Kisfiam, ha így folytatod, két nap múlva elfogy a mobilkeret”. „De akkor mit csináljak???” Anya felvetette, például segíthetne kapirgálni a kertben. Gyermek kelletlenül kibattyogott Anya után, aztán 10 perc múlva beleesett a kerti munka okozta zen állapotba. Egyszer csak azt vették észre, hogy eltelt másfél óra közös és örömteli munkával, a kert pedig megszabadult a kisebb-nagyobb faágaktól, levelektől és a tölgyek rengeteg gubóitól.
Munka után jött a jól megérdemelt pihenés, a barátokkal és kutyával irány a stég. Bunkert építettek a nádasban, szörfdeszkán próbáltak egyensúlyozni, ugráltak a vízbe, órákon át pancsoltak a Dunában, halászhálóval apró halakat fogtak, amiknek nevet adtak. Amikor ezt megunták, biciklire pattantak, menet közben a parti ösvényen csigákat mentettek (azaz általuk biztonságosabbnak vélt helyre helyezték át őket az útról), kikerekeztek a „határba” szénát szedni a tyúkoknak (mert a barátoknak még ilyenek is vannak), majd elmentek megetetni őket.
Gyermek este 8-kor, holtfáradtan esett be a kertkapun, alaposan lecsutakolta magát, felfalt egy férfiembernyi adag vacsorát, majd beájult az ágyba, és aludt 11 órát. Táblagépről azóta sem kérdezett. És ez még csak az első nap volt!