A szépség koldusa

Mi lett volna, ha… – ez a világon az egyik legfeleslegesebb kérdés, mert a múltat sosem lehet megváltoztatni. Így azt sem tudhatjuk meg, hogy József Attila ugyanennyire zseniális költő lett volna-e, ha szerető családban nő fel, és nem nélkülözik, vagy ha megtalálja azt az asszonyt, aki feltétel nélkül szereti és támogatja.

József Attila

József Attila

A magyar költészet napját április 11-én ünnepeljük, József Attila születésnapján. Nem véletlen, hogy hozzá kapcsolódik a vers ünnepe, a XX. század kiemelkedő lírikusa volt, mindenféle ideológiai háttér nélkül is. Önéletrajza ismert, de vannak olyan különleges részei, melyekről nem biztos, hogy mindenki tud. Például apja nagyon örült az 1905-ben világra jött fiúgyermeknek, pedig öt és fél kilogrammos súlyával majdnem édesanyja, Pőcze Borbála életét követelte a szülés. Tizenhét és húszéves kora között írta versei felét, első kötetének címe A szépség koldusa volt.

– Állandó szeretethiányát kamaszkorától kezdve kompenzálni próbálta, például szerelemmel. Érzelmei csapongtak – Valachi Anna József Attila asszonyai című írásában több mint húsz asszonyt azonosított, akikbe a költő szerelmes volt. Pedig a szerelemben sem volt szerencsés. Miután szakított Vágó Mártával, Szántó Judittal élt együtt hat évig. Ez idő alatt hatszor próbált öngyilkos lenni, derült ki Szántó Judit visszaemlékezéseiből.

Utolsó hónapjaiban Kozmutza Flóra, Illyés későbbi felesége iránt táplált gyengéd érzelmeket. „Nagyon szeretném, ha magát magam mellett tudnám, átvitt és közönséges értelemben egyaránt. Talán nem is kellene így elpusztulnom, ha maga mellettem volna. Nagyon szeretem, A.” – írja augusztus 20-án Flórának. Ahogy méltó társra sem lelt, rangos díjat vagy kitüntetést sem kapott életében. Balatonszárszón egy tehervonat alatt végezte, mindössze harminckét évesen.

családok éve 1
családok éve 2
családok éve 3
családok éve 4
Pin It