A 170 éves „Vasminiszter”

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából, szeptember 16-án érdekes rendezvényen vehettek részt az érdeklődők. Baross Gábor170. születésnapja emlékére „a Kárpát-medencei közlekedéstörténet évszázadai” kiállítással és vasúttal kapcsolatos előadásokkal készült a MÁV Telep Baráti Köre Egyesület.

Baross Gábor

Baross Gábor

Arlett Annamária személyes megnyitója után, Millisits Máté mutatta be az előadókat, akik mindannyian szenvedélyes hangvételű előadásokat tartottak. Gáspár János, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány képviseletében például Baross Gábort mutatta be, aki valóban kiemelkedő alakja a magyar történelemnek. Nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint a korszerű magyar kereskedelem és közlekedés megalapítását.

A „Vasminiszter” nevet a vasútügyi fejlesztései miatt kapta, de ő valósította meg a korszerű vasúti tarifapolitikát, Fiumében a tengeri hajógyártást, vagy a posta-takarékpénztár általa jutott el hatezer magyar településre. A MÁV Telep Ősrákosi Református Templom nemcsak ennek a kiállításnak adott helyet, hanem a „48-as hőseink” című vándorkiállítást is megnézhették az érdeklődők.

Pin It