A 70 éves forint ünnepe

A forint bevezetésének 70. évfordulójára emlékérme-kibocsátással és a pénzeszköz történetét bemutató időszaki kiállítással emlékezik meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A bank már kibocsátotta a tízezer forint névértékű ezüst emlékérmét és annak kétezer forint névértékű színesfém változatát, valamint forgalomba helyezte az ötven forintos érme emlékváltozatát is. Az évforduló azért is jelentős, mert eddig egyik magyar pénzeszköz sem érte meg ezt a kort, de az európai valuták közül is csak kevés.
Az emlékérmék a megújult húszezer forintos bankjegy grafikai elemeit idézik fel, rajtuk mikroírással az évfordulós megemlékezés legfontosabb üzeneteivel, az “érték, fejlődés, tradíció, időtállóság és stabilitás” feliratokkal. Az előlapon a Magyarország felirat mellett szerepel a tízezer és a kétezer forintos értékjel, a forint felirat és a Bp. verdejel, valamint a 2016-os verési évszám.
A grafikai háttérben mikroírással a jelenleg hivatalban lévő elnök, Matolcsy György aláírása, ezzel párban a hátoldalon a forint bevezetésekor regnáló elnök, Oltványi Imre szignója is.
A hátoldalon az 1946. augusztus 1-jén kibocsátott forint és fillér érmecímletek, valamint az akkori 10 forintos bankjegyen látható úgynevezett Kossuth-címer képe jelenik meg, fő motívumként, köriratként a “hetvenéves a forint” felirat, alul pedig az 1946-os évszám szerepel Kósa István tervező mesterjegye mellett. Az ezüst emlékérmékből 5 ezer, a színesfém változatból szintén 5 ezer darab készíthető.

70 éves

Az évforduló tiszteletére az MNB kibocsátotta az ötven forintos forgalmi érme emlékváltozatát is kétmillió példányban. Az új ötvenes technikai paraméterei és névértékes oldala azonosak a jelenleg forgalomban lévő 50 forintos érmékkel, a tematikus oldalon azonban a megszokott kerecsensólyom helyett a megújított tízezer forintos bankjegyről ismert motívum szerepel, közepén a Magyarország címerrel. Az alsó köriratban a “hetvenéves a forint” szöveg olvasható.
A Corvinus Egyetem C épületében az évfordulóról megemlékezik a forint történetét bemutató időszaki kiállítás is. A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg.

Pin It