Zöldszámon lehet érdeklődni az elszállított autók után

A járművek tulajdonosai, üzemeltetői számára 2017. augusztus 18. és augusztus 21. között zöldszámot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett területeken a megállni tilos jelzés ellenére leparkoltak és járművüket elszállították, a 06 80 180 780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállította el a kocsijukat. A telefonszám 2017. augusztus 18-án 8 órától augusztus 21-én 20 óráig üzemel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az ünnepi hétvégére vonatkozó, megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek a fővárosban!

Pin It